#élhető környezet

Sáskajárás az Antarktiszon – a szelfiző tömegektől a pingvinek is hülyét kapnak
 

Sáskajárás az Antarktiszon – a szelfiző tömegektől a pingvinek is hülyét kapnak

Az elmúlt években elképesztően kilőtt a legdélebbi kontinensre látogató turisták száma, már az előző szezonban is több mint százezren utaztak oda, és idén sem lesz megállás. Az antarktiszi turizmus szabályozott ugyan, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem eléggé: az alapból is a leggyorsabban hevülő kontinensnek minden egyes emberi látogatás csak még jobban alágyújt.




Kerületmustra: A magaslati merevedés és az anyagmentes belassulás utcáin
 

Kerületmustra: A magaslati merevedés és az anyagmentes belassulás utcáin

Terézvárosra zúdul a szeretet, a Nagykörút vidékének kocsmái, kávézói, pékségei feszt buzognak, arrébb, az Andrássy úton közben ámuldozva szédelegnek el a turisták egészen a Hősök teréig. Van viszont egy négy háztömbnyi tér, mely a kerület többi részéhez képest mindig a radar alatt marad, pedig fikarcnyit sem kisebb élmény az utcáit róni. Benne két, egymástól gyökeresen eltérő világ ütközik össze, melyek határán egymás markába csap az infantilis vihogás és a bukolikus merengés.


Bedugták a dugót a Balatonon, nem eresztik tovább a vizet
 

Bedugták a dugót a Balatonon, nem eresztik tovább a vizet

Már nem folyik ki víz a Balatonból, amit részben a magas vízállás, de inkább az új balatoni hajók feljuttatása miatt kezdtek leereszteni a Sión. A vízügy szerint a felhajózás a feszes ütemtervnek, az alapos előkészítésnek, és a csapadékosabb időnek is köszönhetően a lehető legkisebb vízveszteséggel járt.

hvg.hu hvg.hu




Szalmakalap, fényképezőgép és metszőolló - a Kevélyhegyi Levendulamezőn jártunk
 

Szalmakalap, fényképezőgép és metszőolló - a Kevélyhegyi Levendulamezőn jártunk

Az elmúlt években egyre népszerűbb lett a levendula Magyarországon, a növényből készült illóolaj felhasználása elterjedt a háztartásokban, és a hagyományos növényi gyógyszerekben is megtaláljuk, emellett a "szedd magad" mozgalmak is egyre elterjedtebbek. A Kevélyhegyi Levendulamezőn Papp József és családja 3 hektáron várja a látogatókat, összesen 25 ezer tő levendulával.

Gonda Gréta Gonda Gréta


Indul az új típusú hulladékkezelés, de mit hoz a magasabb költségeken kívül?
 

Indul az új típusú hulladékkezelés, de mit hoz a magasabb költségeken kívül?

Drasztikusan növeli a cégek költségeit és vele az inflációt, kurtán-furcsán ítélték oda a koncessziót, feltűnően kedvező lépéseket tesz az érdekében a kormányzat, sokan kételkednek a sikerében – sorakoznak a kérdések a most szombaton induló új hulladékrendszerrel kapcsolatban, amelyet 35 évre kapott meg a Mol Nyrt. Mit vesz majd észre ebből egy mezei állampolgár, és egy hulladékát felelősen kezelni kívánó vállalkozás? Tényleg azért drágultak a sokszorosukra a környezetvédelmi termékdíjak, és módosították úgy a jogszabályokat, hogy kedvezzenek a kormány kedvenc olajcégének? Mire készül hulladékfronton a Mol? Nagyok az ambíciók, de nem örülhet mindenki felhőtlenül.








Nem született megállapodás a globális hajózási adóról a párizsi klímacsúcson
 

Nem született megállapodás a globális hajózási adóról a párizsi klímacsúcson

A párizsi pénzügyi és éghajlati csúcstalálkozó résztvevői nem jutottak megállapodásra a nemzetközi hajózásból származó üvegházhatású gázok kibocsátására kivetett adóról. Az adóra vonatkozó javaslatok szerint a befolyt pénzt a fejlődő országoknak juttatnák, hogy segítsék őket az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésében.

hvg.hu hvg.hu